A gyurmázás jó játék

Hodászi Ádám kritikája a KonzervArtaudrium előadásáról

Gyerekkoromban is izgalmas volt alakítani, formálni ezt az egyébként visszataszító, ám mégis lágy és puha anyagot. Akkor szerettem igazán, ha valami szép és frappáns tudott születni. A debreceni KonzervArtaudrium Gyurmázás című előadásában ez megvalósul. Az anyag, amit gyúrni kezdtek visszataszító. Abban az értelemben, hogy Szigarjev Gyurma című drámájának elidegenedett, napi életben-maradási problémák és deviáns nemi vágyak által motivált világába nem kerülnénk bele szívesen. Lágy és puha, mert a darab többi szereplőjéhez képest ártatlan fiú lelkébe nyerhetünk betekintést. Ráadásul mindez erősen tördelt szerkezetben, ami igazán alkalmas a formázásra.

Valóság ihlette szöveg ez, (nem csak) orosz nagyvárosok külső kerületinek ifjúsági története, melyben egy fiatal srácnak áldozattá kell lennie. A dráma az elmúlt években, születése óta, nemzetközi sikerre tett szert. Magyarországon az SZFE-n Forgács Péter készítette el 2005-ben, 2006-ban pedig a Szeleburdiák színpad ezzel nyerte meg a XVII. ODE fesztivált (nem művészeti kategóriában).

Ez az előadás nem a pszichologizáló realista játékmód felől közelít, ám annak eszközeit sem veti el. A szöveget eszköznek tekinti, azon részeit „mondja el”, melyek céljait segítik. A fizikai és mozgásszínház eszközeit is használja, szimbolikus nyelven szólal meg. Mindeközben végtelenül zsigeri a hatás, amit kivált. Lehetőséget kapok, hogy Maxim szenvedési velem is megtörténjenek, átérezzem fájdalmát, tragédiáját. A játszók állapotai az előadás választotta keretben pontosak, pedig nincsenek könnyű helyzetben. Egyrészt, a húsz év körüli fiúknak és lányoknak nehéz sorsokat kell felmutatniuk, melyben megerőszakolás, molesztálás, többszörös fizikai és lelki bántalmazás, látens homoszexualitás van jelen. Másrészt két játszó szinte néma és minimális akcióval rendelkező szerepet visz, ám jelenlétük pontos és egyenletes: Egyikük a „szerelem-anya-nőiség”-et asszociáló fehér cipős lány, aki az előadás alatt lassan egyszer körbejárja a teret, néha rúzsozza magát, úgy, hogy csak két rövid jelenetben irányítódik rá az összes figyelem. A másik Maxim barátja, aki a darab kezdetekor már halott. Ő folyamatosan a térben van, nyakában sötét szütyő, tele kövekkel, ezeket hol más szereplők zsebébe pakolja, hol a helyszínteremtéshez használt falapokon gurítja le őket. (Bűneink súlya? A halálé? Megszáradt gyurma – változtathatatlan helyzeteink?)

A deszkák használta (ezek kb. 0,5X1,5 méteresek) alkotja az előadás egyik fontos hatáskeltő eszközét. A deszka lehet ajtó egy bérház folyosóján, piszoár, két ember aurájának találkozása. Egymásra teszik ezeket, ráállnak, emelik vele a másikat, és építhető belőlük embermagas emelkedő, mely az előadást kinyitja a fent és a lent viszonyába is. Ez lehet, hogy bonyolultnak hangzik, de hát nem egyszerű előadás ez, nem „értek” mindent én sem, s az esti beszélgetésből kiderül, ezzel nem vagyok egyedül. Meg az, hogy a többség szerint a pécsi előadáshoz képest jobb lett. De vissza az előadás tárgyi világához! A szereplők nagy része bordó overallban játszik, ez alatt a lányok fekete topott viselnek, a fiúk semmit. Maxim és barátja fehér overallban van, alatta fehér ing, ez utóbbi lekerül Maximról. (Ártatlanság elvesztés? Lelki lemeztelenedés? Gyermeki tisztaság elmúlása? Testiesedés?) A többi szereplő fehér, natúr maszkot is visel. Azt hiszem, mikor konkrét szerepet játszanak (igazgató, osztályfőnök, nagymama), akkor a maszk lekerül az arcukról, mikor pedig az arctalan tömeg hangjait halljuk, akkor nem.

Maxim gyurmázása, mely a drámában talán az ő „értéke”, a többi emberhez képest, itt háttérbe szorul, az előadás első felében van inkább szerepe, gyurmából elkészíti a saját maszkját, később elsikkad. A hatalmas gyurma-fasz, mely az ofő megbotránkoztatására készül, aki nem hagyja nyugodtan vizelni (és cigizni) diákjait, itt is megjelenik, nagyot nevet a közönség. Sok humor is van az előadásban, s a nézők fogékonyak ezekre.

Zsigeri hatásra jó példa Maxim megverése: a játszók körbeállják és deszkáikat (mindenkinek van egy) teljes erőből nekilökik. A fiú testével fogja fel az becsapódó erőket és lehet, hogy technikailag profin el van készítve a jelenet és nem érez fájdalmat, én mégis borzongok az energiák ilyen erős megnyilvánulásától. De a korai elélvezést „jelző” pironkodó szégyenkező köpés is egészen mélyen érint.

Körülbelül az előadás kétharmadáig egyre nagyobb mélységekbe (és magasságokba) jutok el az előadással, mert erősödnek a képek, a jelentek, amelyik után, ha szükséges, felold a zene (ami szintén jó – orosz rock, pop, stb.). Ám a két fiút megerőszakolását, illetve az utána következő jeleneteket nem érzem erősebbnek, mint az előtte lévőket. Nem mondom, hogy nem erősek, de szeretném, ha erősebbek (komplexebbek, zsigeribbek) volnának, hiszen egyre közelebb kerülünk Maxim halálához.

Az előadás legnagyobb előnye, hogy saját formanyelvet képes teremteni, sok más területről vett eszközökkel és ezen az egységes nyelven tud velem kommunikálni, érzeteket kelteni bennem, elmondani nekem valamit. Az ő saját, őszinte történetüket, aminek hitelessége megkérdőjelezhetetlen.