________Fesztiválnapló: Laboratorium Animae: Égi ábránd és egyebek

Nagy Zopán írása

Gondolatok (Opus I.)

Epilógus:

Egy fiatal pultosnő, aki mazochista asztrológus-hasonmás,
ön-jelölt óvó-néni, ábrándozó ápolónő (az Állatkert steril üveg-éttermében):
gyermeket szeretne a sztár-orvostól, aki pediglen a (gyermek-ellenes)
középszerű tragikába szerelmetes…
Így is kezdődhetne az (állatszelídítőket - és hologrammal vetített alkimista-
portrékat mutató) oktatófilm-bejátszás, miközben a vak pornószínésznő
(mintegy monológ-előjátékként): egy öltönyös hiúznak olvas fel
dadaista költeményeket (amíg a boncmestert vetkőzteti)
a kórházi mosdónak látszó, kocsmának berendezett, romos teremben…

- Gondoltam, miközben az előadás kezdetére vártam.

*

(Ha) „vőfély-költő” hívja be a násznépet (közönséget):
a jólét-lektor máris klapanciákon botladozva engedi át az egybegyűlteket --
szöszmötöl a kissé szkeptikus leíró (a fél-sötét pince-folyosón)…
(Mert) fontos a jó „vőfély”, mint a páratlan előétel - s aperitif -,
mely/aki a lakodalom (felolvasóest) esszenciáját megelőlegezni érdemes!

A „Blabla-blabla” kezdetű (és tartalmú) megnyilvánulással
a közönség igencsak megérinthető: telitalálat és kezdeti felold(oz)ás is egyben…

Ó, a tangóharmonikás árnyékát meghosszabbító,
mélybarna melankóliát zizegő, lassított harisnyahúzó-dúdoló comb-absztrakció!
Cipő-bűvölő elő-háttér leány, aki kelléknek álcázott testiség-narrátor,
és egyféle „bemondó” is egyben…
Szóval: a meghosszabbított árnyék-szócső, mint éppen lehalkított erotika:
a tántorgó-elegáns költőt a társaságba bevezeti (blabla-módra dalba fonja),
aki: most bódulathormon-horkolásból fölébresztett (föl-részegült) retorika…

/A szellem utcáit közben el(len)vetemült utcaseprők tisztogatják
- hiába: az ifjúság szürreál-kedvelő sablonjai kétesen deklamálják a lefőtt kávé
gőz-szuszogásán átszüremlő effekteket…/

„Gazella” mű-iszik, mű-telefonál; fésű és parfüm, falra szögelt fekete ruha
(szerintem fölösleges kellékek) a lokál-boldog(talan)ság félhomályában. --
Majd „váratlanul”: egy véletlen hajkefe tüskéi mozdulatlanul szúródnak
a bal mell ezüstvirág-hímzés netovább-mintájába…

„Gazella” kávébarna harisnyája lassan forrázza a tejszínes tekinteteket…

Felolvasóest három hangra és játékra (Ács Tamásra, Hajagos Mihályra, Viktor Balázsra),
tangóharmonikára (Juhász Tamásra), és a (kezdetben az összképet kissé zavaró) leányra
(Drága Dianára) = az ötödik (elem)re, aki végül meggyőz és (önnön hangja által) feloldódik:
„Bang, bang (beng, beng) my baby shot my down…”

(A rendező: Szárdár Tagirovszkij.)

Szenvedély (visszafogottan), idő-rágta felsőtest az ablakkeretben, próza-közhelyek,
kutya helyett pók a háziállat… - agg apróságok feltárása, melyben
(a) Nagyapa utolsó cigarettafüst-lehelete érzékletes szemléltetés…

A Szex és a Vizit általánosságai kissé untatnak (kocsma - temető - váróterem),
a zárás pedig („a kórház bassza meg”): még inkább meggyőz e résznek kínosságáról…

- Intermezzo =

pl. Kundera is kifejtette, hogy az egész orvostársadalom
(és az „értelmiségiek” nagy része) a mosdókagylóba vizel…
(Szerintem nem csak Közép-Kelet-Európában, és nem csak a férfiak -
most magasabb nőket „látok” oda-pucsítani, tehát: több az utánérzés…)

*

Kiábrándultság-monológ(ok)… Helyük van.
„Anya, Apa, Sanyika” – mondja az unott-arcra állított, butuskásra rendezett,
opálosan távolba-sehova révedő (különben tehetséges) melankólia –,
miközben a három (fér)fiú
(a kisfiú-szemüveg, a vásárlás - paradoxon - valóság jegyében,
vagy a tv - család - felmutatás… által):
változatos szerep(cserés) játékot produkál…
(A tangóharmonikás profi: Ő a keret és az egységes lüktetetés…)
A „betépett” egyetemista levele sem rossz (a szüleihez),
de (hozzám) már nem (úgy) jutnak el szavai, hogy azok ütni tudnának…
(más)különben fenntartható jelen-kép ez is…

Kutyaszerelem (kutya és valós szerelem nélkül):
fülhallgatóval tétova-táncol a leány…
Találkozások (esetleges) taglalása; a „sötétség bölcsességének” vallomásai
(J. A. idézgetés is bekúszik a térbe);
esernyők vívnak, és Kill Bill is ott mocorog a hátsó sorban…

Szól tehát (leány-lényből) a „Bang, bang” - és beng, beng:
beugrik (az író-monológot eltáncolva) a törpe (közel-álló figura) -
és nyakon-zúdítja (locsolókannával) – mert lehet, hogy kerti – a bizonyos írót…

„Holdvilágos éjszakán…” - miről (is) álmodik a lány? - rúzsoz és énekel,
és a végkifejletben szinte már kinyílik, bár éppen a királyfi eljövetelében való
hitétől távolodik (a dalt lassan lezárva, de a folytatást szerencsére nyitva-hagyva):
a leány, az ábránd és maga a darab is…

Egy kis Mrozek - Brecht - Beckett világ is beugrik
(de Gomborwicz, vagy Artaud azért nem)… -
és a darabot (egészében) „efféle” műveltség lengi át…