Bár nem ez az állandó játszóhelyük, jelmezeik kult-szemét jellege remekül illik ebbe a térbe. Szürke-bordó zakó, fehér-fekete csíkos ujjal, kék mellény, sárga-zöld sál, vörös top, drapp kosztüm, lilás mintával. Rengeteg gyűrű, karkötő, klipsz. Egy alter-turkáló a jelmeztár.
A színes, mai képiség segíti a komédiázást. Az kiindulási történet – amiből ehhez az „abszurd halvacsorához” jutottak – mélysége kevésbé tűnik érdekesnek a rendező számára, szinte végig nevetünk. Szórakoztató karaktereket rajzolnak meg a színészek. Varga Miklós Királya nemcsak a színpadot, de a nézőteret is betölti hatalmas egójával, magabiztosságával. Mozdulatai a hatalommal rendelkezők igénytelenségéről árulkodnak. Feleségét Hábermann Lívia játssza. Ő a felületesen aggódó anya figuráját jól jellemzi az egyetlen pillanat alatt összeráncolódó, majd ugyanilyen hirtelen kisimuló homlokával. Rada Bálint Kamarása mereven mozog, ügyel mozdulatira, látszik folyamatos észnél levése, sunyisága. Vitányi Viktória hirtelen megvillanó szemei gyermeki szabadságot és tüzes vágyat adnak Iza figurájának. Remek karakterek, hitelesen, végigvitten ábrázolva. Ócsai Fruzsina Selymája kilóg ebből a világból. Más a játékmódja is. Jelenléte hús-vér figurát teremt. Ijedsége belülről jövő, tekintete tiszta, gesztusai természetesnek tűnnek. Nehéz a vele való találkozás, de felemelő is lehetne. Mintha tükörbe néznénk vagy az éjszaka ismeretlen sötétjébe. Magunkat figyelhetjük, de egy romlott, erkölcstelen világban erre nincs igény. Az udvar tagjai jól érzik magukat a bőrükben, kártyáznak, iszogatnak, nincs szükségük az erkölcsi nemesedésre. Nehéz helyzetbe is kerül a Herceg, akiben megvolna a jóra való hajlam, ám a közeg nem engedi kitörni. Az őt játszó Seres Dánielnek két világot kell találkoztatnia magában. A tömör szerkezet miatt, van, hogy egyik pillanatról a másikra vált az érzékeny, nyitott fiatalemberből, elkényeztetett, agresszív kamaszba.
Mindenki, aki kapcsolatba kerül a szótlan lánnyal, őszinteségre van kényszerítve. Ennek remek segédeszköze a kék kutyapóráz, amit a Herceg tesz Selyma nyakába. A feltétel nélküli kutyaszeretet, és ennek a felelőssége vág belénk. Mikor a Királynő kezébe kerül a póráz vége, anyai érzései törnek elő uralkodói maszkja alól. A Királyból félelmét vált ki, felidézi egy régi bűne emlékét. Zavarba jön, a Kamarással elhatározzák, hogy lányt meg kell ölni. Közben átnyújtja a pórázt cimborájának, tiéd a felelősség, mondja talán, bár a gesztus nem hangsúlyos. A szemben ülő nézők nem látják. Persze egy ilyen térben mindenki lemarad valamiről. A mi oldalunk például Selyma arcáról, miközben a Herceg a régi/eredeti/igazi szerelmével szeretkezik a mellette álló széken. Nem szól, idegességében a pórázával csattog. Aztán a Herceg észbe kap és igyekszik megmagyarázni a helyzetet. Sietünk, az előadás gyorsan akarja mesélni a történetet, amihez Selyma csendje is hozzátartozna, de kevésszer hallgathatom.
Póráz és feltétlen szeretet ide vagy oda, a lánynak halnia kell. Az utolsó jelenetbe érkezve minden szereplőt kellemes, pirosas ital vár, kivéve Selymát. Az ő itala/étele a halvacsora. Hatalmas bólés pohárba egy befőttesüvegnyi ecetes hal, kis ásványvízzel felöntve. Gusztustalan látvány. Mindenki őt figyeli, mikor nyel már félre egy szálkát és hal meg végre. Aztán visszatérni látszik a halálból, felköhögi a halat, de a Herceg lelövi. Felkerülnek a fekete napszemüvegek, hisz gyászolunk, és a királyi menet elhagyja a teret. Egy póráz nélküli kutya elveszetten csaholna az udvaron, de ott mindenkinek megvan a gazdája.
H.Á.
(fotók: Tomi, ELFE)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése