2009. május 25., hétfő

A villanyszerelésről

Jó húsz évvel ezelőtt egyszerű volt a lelkes amatőr dolga, hogyha a konnektorral akart babrálni. Volt két vezeték (1 vagy 0), az egyikben volt áram, ezt hívhattuk fázisnak, a másikban meg nem, az volt a nullvezeték. Rosencrantz és Gulidenstern ha úgy tetszik. Egymás nélkül nem működtek, könnyű volt őket felcserélni, mivel ugyanúgy néztek ki, ám lényegileg nem voltak ugyanazok. Ha pedig összeért a kettő, jött a rövidzárlat, minden sötétbe borult, mint a Sirály pincéjében a Radikális Szabadidő Színház Gyros-töredékek 1.0 című előadása előtt.


Ros és Guil, a két shakespaerei töltelék-, és stoppardi főszereplő szürke kertésznadrágban, elemlámpával érkezik közénk, „problem, problem” ismételgetik, keresik a villanyszekrényt, majd mikor rátalálnak „keep distance” mondják és mi helyet adunk, hogy ők teátrálisan megkereshessék, hogy mi is romlott el. Aztán egyikük egyszer csak visszakapcsolja a világítást, és bevezetnek bennünket a játéktérbe, Helsingörbe. Nincsenek székek, nincsen színpad sem, gázmaszkos alakok táncolnak elektronikus zenére, miközben az Illusvision vj-csapat vetítéseit nézhetjük a terem két falán, egymással szemben.

A történet nem igazán elmesélhető. A végig központi szerepet játszó Ros és Guil, (akiket imád a közönség), mellett Ophelia, Polonius és Hamlet tűnik fel időről időre. Az etűdök a téglalap alakú játéktér négy oldalán álló mini-színpadokon játszódnak, illetve egy-két esetben közöttünk nézők között. Ophelia fürdőszobája igazi fürdőkáddal, tükörrel, vécével (bejátszott lehúzás hanggal) szemben áll Ros és Guil terével. Ez utóbbi tér törött. Kezdetben mindenképpen. Amit a bal takarásba kidob a játszó, az a jobb felől hátba találja; ha kinyúl balra, jobbról befelé nyúl; stb. Ezt a tulajdonságát később elveszti, klasszikus bohóctréfa helyszínévé változik, ahol a két oldalról váltakozva érkező Ros vagy Guil mindig változtat valamit azon, amit az előző már beállított a mikrofon állványon. Mikor végre elkészül a „koncertterem Hamletnek”, Guil kezébe veszi az odakészített gitárt és félénken játszani kezd. Énekel is. Mozdulatai esetlenek, a szöveget a kabarészerű előadásmód nevetségessé teszi, ám Béres Miklós szemében tiszta őszinteséget látunk megcsillanni Guil kisszerűségének vallomásaként, amibe belefájdul a szívünk, miközben jót nevetünk a tréfán.

Ennek párjaként Ros József Attila Talán eltűnök hirtelen című versét szavalja, de nehéz bármit is mondani arról, hogy egy ismert, klasszikus vers és egy saját szerzeményű dal, illetve ezek előadásmódja hogyan viszonyul egymáshoz, a színészekhez, illetve Roshoz és Gulihez, mert Szücs-Szabó Máté arcából a vetítés miatt alig látunk valamit, a zene pedig a hangjából fed el sokat.

Rost és Guilt az előadás megfeleltetni látszik a 0 és egy 1 kettes számrendszerbeli jelekkel. Erre a kódrendszerre épül jelenlegi kultúránk jelentős rész, az olvasó által most látott betűk valójában kettes számrendszerbeli jelek (lásd Mátrix). Az arisztotelészi logika juthat eszünkbe, melyben egy állítás vagy igaz(1) vagy hamis(0), harmadik lehetőség nincs. Mint régen a konnektorokkal, vagy megráz az áram, vagy nem. A mai gondolkodásunk másmilyen (esetleg: ennél összetettebb), ismerünk bizonytalan állításokat is, illetve a fázis és a nullvezeték mellett egy földelés is fut a konnektoroktól a villanyóráig.


Formanek Csaba rendezésében is körvonalazódni látszik egy harmadik szereplő körül új minőség. Ophelia világa végtelenül érzéki és szép. A tükrön lecsorgó víz, a virágfölddel teli kád, a testre tapadó nedves hálóing mind-mind erős hatást gyakorolnak a nézőre. Szakács Zsuzsa burjánzó dúdolásával szövi bele a figurát az értelemen kívülibe. A Hamlet játszó Farkas Kata befelé égő jelenlét-tüze és Beczásy Áron egyszerre elementáris és simulékony őrülete is ezt az érzéki világot látszik erősíteni. Az, hogy ezek hogyan tudnak egymással és a Ros-Guil világgal szervülni, az legalább olyan fontos kérdés az előadás kapcsán, mint hogy a professzionális technikai minőségű, vitatható képi elemeket tartalmazó vetítés hogy viszonyul a sokféle színészi játékhoz.

A három vezeték közül a fázist könnyű megkeresni. Ha hozzáérintjük a fázisceruzát, ami leginkább egy csavarhúzóra hasonlít, az világítani kezd. A nullvezeték és a földelés otthoni megkülönböztetéséről megoszlanak a vélemények a neten. Érintésvédelmi-reléket és PEN-vezetőket emlegetnek, és akik a villanyszerelő kihívása helyett a barkács – megoldások mellett érvelnek, azok sem győzik hangsúlyozni, hogy mindez milyen veszélyes és összetett. Azt mondják, nem árt az óvatosság és a pontosság.

Mindezek ellenére, vagy éppen a leírtak miatt, a Rövidzárlat Helsingőrben alcímű Gyros-töredék a Színváltások fesztivál talán legmaradandóbb, legélménydúsabb hatvan perce. Tele gyönyörű, érzéki, zsigeri képekkel, amiket a színészek lelkesen és energiadúsan vonultatnak fel.

H.Á.
(fotók: Balogh Eszter)

2 megjegyzés:

formanek írta...

Vajon mik azok a vitatható képi elemek? és hogyan szervül a Ros-Guil világ? a kérdés költői a cikkíró részéről, vgay esetleg van gyanúja, melyet megosztana?

Talán ha megtaláljuk a jó szemszöget, megérezhetjük a viszonyt az elemek között, amit a szigorú színházi intellektuális vizsgálódás mindig elfed. Ki szokott egy partyban azon rágódni, hányféle stílusban nyomják az emberek?

Egyébként érdekes, hogy Pozsonyban egy sokkal "egyszerűbb" közönség számára ezek a kérdések választ is találtak: volt egy srác, aki szerint az előadás arról szól, mi van a 0 és az 1 között, vagyis hogy szédítően sokminden van. Nyilván mindezt lelki avagy spirituális értelemben gondolta. Számára nem az a végső megoldás hogy Ros és Guil a két végpont. Nem. Ők vannak a 0 és az 1 között! És mindenki más. Mi is, itt, e virtuális beszélgetésben. Ebben a világban vagy önmagát, vagy másokat megölni akaró, egymástól rettegő emberek élnek. Iszonyú feszültség és szorongás gyűlik össze. Mindezt a humor oldja.

Persze: azért humorosak, mert őszinték, és azért is, mert kívülállók, nem értik a nyomasztást. Ha mégis, akkor úgy, mint a gyerekek. A háború nem vonatkozik rájuk, mégis ők fognak meghalni abban. Ez a 20. század történelme. Ennek a kornak vagyunk a gyermekei, zajzenéstől, vizuállal, partyval. Ünnepeljük a belső pusztítást és a pusztulást. Azért, hogy talán hirtelen újjászülethessünk.

H.Á. írta...

emailban válaszoltam Csabának, mert ide hosszú lett volna.
röviden a jó szemszög kérdése mindig problémás.
sok megbeszéletlen dolog van még, hajrá előre, kommentre fel :)