Indulunk

Jó kezdet, jó kezdet. A Zsiráfivóhely finom radikalizmusa után egy abszurd őrület a debreceni KonzervArtaudrium-tól, így kell belevágni egy Színváltások kettőbe!
A KonzervArtaudrium Induló-ja után naivan megkérdeztem, hogy mennyi volt a darabból improvizáció, majd mikor tudomásomra hozták, hogy inkább azt kellett volna kérdeznem, hogy mi NEM improvizáció, kicsit újraértékeltem a látottakat. Ennek fényében ugyanis a darab első fele inkább amolyan bemelegítésnek tekinthető, amivel már érthető és elnézhető az a kis vontatottság, lendületbeli megállás, amelyet addig valamilyen nehezen emészthető és/vagy felesleges rendezői koncepciónak tartottam.

A színészek erős színpadi jelenléte és tehetsége miatt még így is elismerően hümmögtem volna, kis hiányérzettel persze. A váltást nekem egyértelműen a babás jelenet hozta meg, ekkorra szabadult fel a maradék, még talonban tartott színészi energia és kreativitás is, hiányérzetemet mintha elfújták volna, orgiába torkolló babafej csókolgatással, pálinka-fürdővel, és kánkánozó halott nagypapával, olyan improvizatív szituációkkal, amivel egy nagyon elvetemült Monty Python filmben éreztem magam, a kifejezés teljesen pozitív értelmében.

Külön tapsot érdemel a nagymamát játszó Gombos Renáta, aki rezzenéstelen arccal küldte a legjobb poénokat, illetve Hanvai Eszter, aki szerintem teljesen kimerítette a szexuális elfojtásokkal küszködő, és mellesleg Freud-ot szorongató gyerek szerepét. De a többiek is a legtöbbet hozták ki az alapszituációból (egy család indulni készül valahová, de a készülődésnél nemigen jutnak tovább, itt egy túl erős rúzs, ott egy túl éhes családfő és kezdődhet minden előröl), az előtt meg tényleg le a kalappal, hogy végig rögtönöztek, habár ebben rejlett gyengéje, de úgy erőssége is a darabnak.
Akinek pedig még ez sem lett volna elég, részt vehetett a Fantom revü elmaradása miatt beálló szabad órácskában a Zsiráfivóhely vs Induló ideológiai harcában (hehe), vagyis inkább egy kötetlen beszélgetésben, egyetemi színpadról, jelenről, előadásokról, ami miatt tényleg egy szellemi közösségben éreztük magunkat.