Avagy a Partizán Filmstúdió werkfilmje
A Partizán Filmstúdió Werkfilm című kisfilmje egy tízpercnyi karikatúrába öltött pofon a mai magyar művészfilm-valóságnak. A Partizán nevű rádióműsor triója által rögtönzött filmstúdió műve meta film, azaz film (az egyébként nem létező) filmről. Az alkotók –illeszkedve a művészfilmek általános sémáihoz- minimalista díszlettel dolgoznak, kevés helyszínen, kevés (három) szereplővel.
Ami a dramaturgiát illeti: a film vezérfonalát (egy werkfilmnek megfelelően) a filmről értekező (szigorúan poénra vett) interjúk teszik ki. „A kétezres évek legjobb filmje”…”A XXI. század legjobb alkotása”. Ezekkel a nem kevés gúnnyal átitatott kijelentésekkel a művészfilmek alkotóinak földtől való elrugaszkodottságára célozgatnak. Felemlegetik még a magyaros betegségben szenvedő, mindenhez értő Bélát is, aki-legyen szó bármiről- mindennek kiváló szakembere. Vagy pl. elsiratják az elhunyt kaszkadőrt, aki hősi halált halt, „…de megérte, mert nagyon jó lett a film!”.
Az interjúk mellett kisebb jelenetekkel is megbolondítják a filmet.Ezek között központivá válik egy bizonyos kaukázusi kispocok boncolása. Igaz, hogy „áramot vezettünk bele, felvágtuk a gyomrát”, de végül –az egyébként állatvédő- művészek is kénytelenek bevallani, hogy ez talán már túlzás volt. Az ilyen és ehhez hasonló értelmetlen snittek(pl., hogy WC-papírral a kézben nyilatkoznak, vagy, hogy versmondás közben a toalettbe hánynak) reprezentálásával a művészfilmek művészinek szánt, néha érthetetlen ízléstelenségeit, brutális jeleneteit karikírozzák ki.
Annak ellenére, hogy Kálmán, MG és Viora botcsinálta színészek, ebben a kisfilmben maradéktalanul eleget tesznek a feladatnak. A Werkfilm ugyanis bármikor alkalmas arra, hogy kávészünet hosszig tartó önfeledt derűt csaljon az arcunkra. Ha úgy tetszik: ez a trió aztán tudja, mitől döglik…!
A Partizán Filmstúdió Werkfilm című kisfilmje egy tízpercnyi karikatúrába öltött pofon a mai magyar művészfilm-valóságnak. A Partizán nevű rádióműsor triója által rögtönzött filmstúdió műve meta film, azaz film (az egyébként nem létező) filmről. Az alkotók –illeszkedve a művészfilmek általános sémáihoz- minimalista díszlettel dolgoznak, kevés helyszínen, kevés (három) szereplővel.
Ami a dramaturgiát illeti: a film vezérfonalát (egy werkfilmnek megfelelően) a filmről értekező (szigorúan poénra vett) interjúk teszik ki. „A kétezres évek legjobb filmje”…”A XXI. század legjobb alkotása”. Ezekkel a nem kevés gúnnyal átitatott kijelentésekkel a művészfilmek alkotóinak földtől való elrugaszkodottságára célozgatnak. Felemlegetik még a magyaros betegségben szenvedő, mindenhez értő Bélát is, aki-legyen szó bármiről- mindennek kiváló szakembere. Vagy pl. elsiratják az elhunyt kaszkadőrt, aki hősi halált halt, „…de megérte, mert nagyon jó lett a film!”.
Az interjúk mellett kisebb jelenetekkel is megbolondítják a filmet.Ezek között központivá válik egy bizonyos kaukázusi kispocok boncolása. Igaz, hogy „áramot vezettünk bele, felvágtuk a gyomrát”, de végül –az egyébként állatvédő- művészek is kénytelenek bevallani, hogy ez talán már túlzás volt. Az ilyen és ehhez hasonló értelmetlen snittek(pl., hogy WC-papírral a kézben nyilatkoznak, vagy, hogy versmondás közben a toalettbe hánynak) reprezentálásával a művészfilmek művészinek szánt, néha érthetetlen ízléstelenségeit, brutális jeleneteit karikírozzák ki.
Annak ellenére, hogy Kálmán, MG és Viora botcsinálta színészek, ebben a kisfilmben maradéktalanul eleget tesznek a feladatnak. A Werkfilm ugyanis bármikor alkalmas arra, hogy kávészünet hosszig tartó önfeledt derűt csaljon az arcunkra. Ha úgy tetszik: ez a trió aztán tudja, mitől döglik…!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése