Czingulszki Ágnes kritikája (melyet a fesztiválnak küldött. Örömmel közöljük...)
Minden színpadi alkotás úgy kezdődik, hogy fogja magát egy flúgos fickó/csaj, csinál egy színdarabot és végül vagy tetszik a közönségnek, vagy nem. Én a Zsiráfivóhelyről mondanék néhány szót. Néhány saját szót, ugyanis hallottam, az előadást követő zsivajban, hogy bizony kapott ez hideget meleget egyaránt a nézőktől. Ám lássuk be, ez a zuhany, ha nem is kellemes a színészeknek és alkotóknak, de mindenképpen jót tesz a vérkeringésüknek.
Néhány szóban a darabról: Rakovszky Zsuzsa verseit dolgozza fel. Mozzanatok lettek, kissé függetlenek egymástól, de ki-ki a maga módján, ha ügyes, íze szerint összeturmixolhatja. Egy csipet só, bors, citrom, majoranna, talán kakukkfű a jó adag raguhoz. Ez az új színház, a radikális színház. A régi színház: marhapörkölt, sokáig rotyogó, borral felöntött, házi kenyérrel fogyasztott, kissé drámai. Egy idő után megüli a gyomrom. Kell más is, az élvezetes és üdítő.
Világos, nem játszhatja mindenki Elektrát, kellenek ezek a színes, guruló darabok, mint a Zsiráfivóhely. Akinek ez hiányzik, még keret is beleképzelhető: a sakkbábuk feltámadnak és visszatérnek. Ez a nagy körforgás tehát - ha tetszik, az élet - amibe volt lehetőségük szemernyi időre belekerülni. Mi a mondanivalója? -kérdezték az értetlenebbek. Hát minden darabnak kell, hogy legyen mondanivalója? Azzal, hogy a színészek a színpadra fellépnek nem mondanak-e eleget? Az talán nem egy üzenet? Megmutatják: itt vagyunk - nézzétek, ezen dolgoztunk hónapokig – szórakoztunk és titeket is mosolyra derítünk. Mondunk nektek szakmabeli zsiráfvadász-vicceket, kifaragunk sakkbábokat, főzünk ebédet, veszekszünk nőkön, szerelembe esünk és szerelmeskedünk, majd meghalunk. Igazán nagy teljesítmény egy órában, nem igaz?
Néhány színész még el is tudja hitetni azt a kusza világot, amiben nem a lényeget, hanem a visszhangot kell keresni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése