Az estét Kabai Zoltán, költő, író, performer nyitotta meg. Publikációi megjelentek a Spanyolnáthában, a Pánsíp webfolyóiratban, napilapokban, közölte az Új Holnap, a Parnasszus, az Új Forrás, a Magyar Műhely, a Napút, a Palócföld. Ő a csoport mentora.
Őt követte Tamási Katalin, aki a versei közül hetet osztott meg velünk. Katalin a csoport alapító tagjai közé tartozik, jelenleg az ELTE angol-filozófia szakán tanul. Én egyszeri hallás után azt éreztem a felolvasottakból, hogy egyfajta mélabúval tekint a világra. Az elmúlásról beszélt, ajtók csukódásáról, önmagunk kereséséről, arról a ritka érzésről, amikor hátsó szándék nélkül tudjuk élvezni egymás jelenlétét. A költeményeket kronologikus sorrendben mutatta be, mindegyikhez fűzve egy kis kommentárt a megírás körülményeiről.
Ezután Bósa Diána, az ELTE magyar szakos hallgatója olvasta fel 3 novelláját. Azzal foglalkozott, hogy ha életünknek nincs értelme, akkor van –e értelme tovább folytatni az egészet; az emberi személyiség, az érzelmek elvesztése, a nélkülük való élés milyen őrjítő, bénító, kétségbeejtő érzés vagy éppen arról, hogy a kávéautomaták, gépek (férfiak) tökéletlenek. Az ő írásai azonban ott a remény, a hit, hogy igenis érdemes folytatni; ott van a szeretet mentőövként, ami segít megőrizni a humánumot, az emlékeket.
Bevallom, nehéz véleményt mondani úgy, hogy csak egyszer hallottam a verseket, novellákat, így csak a pillanatnyi benyomásaimat írtam le. Nem csak én voltam nehéz helyzetben: Katalinon és Diánán érződött, hogy izgulnak, belebotlanak az olvasásba, azonban Kabai Zoltán könnyedsége, profizmusa mindenkit lenyűgözött. A felolvasóesten, hogy úgy mondjam, ő jelentette a habot, azon a bizonyos tortán. De a lányoknak sincs miért szégyenkezniük, csak így tovább! A közönség is valószínűleg így gondolta, hiszen nagy tapssal mondott köszönetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése