2007. november 21., szerda

Egy elfeledett szentély

Tegnap délután pontban 16 órakor vette kezdetét az ELTE Egyetemi Színpad rendezvénysorozatának keretén belül a Nánay Tamás által Profán szentély névre keresztelt könyv dvd-mellékletének vetítése. Ez az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet támogatása nélkül nem történhetett volna meg. A film egy átfogó metszetet volt hivatott adni az ELTE egyetemi színjátszásának nosztalgikus emlékké nemesedett 50 évéről.

Rajtam és egy-két szervezőnek tűnő fiatalon kívül még egy idős és lelkesen múltat idéző néni képezte a ’nézősereget’, majd idővel két társam is csatlakozott az eseménynek otthont adó Sirály vetítőtermi házimozizásához.A közel két órás műsor felvonultatott színi előadástól és némafilmtől kezdve, a slide show-val kísért zenés és prózai előadáson át az egyetemi színjátszásban és kultúrában autentikus személyekkel készített interjúig mindent, aminek köze lehetett az elmúlt fél évszázad egyetemi színpadi performanszaihoz. Így például láthattuk ( a teljesség majdnem teljes igényével ) : Az özvegy Karnyónét, A végzetes szerelem játéka című darabot, az Incidens az Ingeborg koncerten előadását, különböző hangversenyekből ( pl. Bach-est, Francia-est ) részleteket, Radnóti- és Pilinszky-verseket Mensáros László előadásában, a Kaláka együttes előadóestjén többek közt József Attila-verseket megzenésítve, Karinthyt Latinovits Zoltán előadásában. Végül felelevenítették még Bródy János, Kristóf Tibor és Cseh Tamás az ELTE profán szentélybeli szerepléseit.

Egy terjedelmesebb interjúblokk emlékeztetett azokra az időkre, amikor Latinovits Zoltán még szavalókört vezetett az egyetem berkein belül, vagy például amikor még Jordán Tamás is az ELTE színpadán csillogtatta tehetségét. Azt is megtudhattuk, hogy bizony pár évtizeddel ezelőtt még ez a színpad, ez a közeg jelentette a műveltség, a színjátszás, és egyáltalán a kultúra Mekkáját, az értelmiségiek, a bimbódzó klubélet egyik legrelevánsabb fórumát.

A filmvégi lebontott színterem és Bródy melankolikus zenei aláfestése félreérthetetlen jelzés volt arról, hogy a gyorsétterem-internet-laptop-harmadik generációs mobil erőteljes kvartettje által fémjelzett mai valóságunkban ez már megközelítőleg sincs így.

Nincsenek megjegyzések: